Három nappal a június 9-i magyarországi választások után, e hét szerdán Budapestre látogat Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – jelezte a közmédiának adott hétfő esti interjúban Orbán Viktor magyar kormányfő.
Elhalasztja vasárnapra tervezett ausztriai és magyarországi látogatását Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter az országa elleni esetleges iráni megtorló csapás miatt.
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón kifejezte Magyarországnak azt a korábbi szándékát és célját, hogy a közép-európai országok közötti politikai, gazdasági, infrastrukturális kapcsolatokat megerősítve, a közös együttműködés révén magasabb szintre emeljék a régió versenyképességét és gazdasági érdekérvényesítő erejét Európában és a világban - közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.
Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni.
Sulyok Tamás köztársasági elnök ma alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását - olvasható a Sándor Palota közleményében.
Orbán Viktor miniszterelnökkel március 10-én, vasárnap készített interjút az M1 stábja, amelyet vasárnap este fél 9-től sugároznak az M1 csatornán.
Orbán Viktor miniszterelnökkel március 10-én, vasárnap készített interjút az M1 stábja, amelyet vasárnap este fél 9-től adnak le – közölte a hirdado.hu.
A köztársasági elnöki palota előtti Szent György téren zajlott vasárnap délután Sulyok Tamás új köztársasági elnök beiktatási ünnepsége, amelyen vezető politikusok, a tudományos és a művészeti élet jeles képviselői is megjelentek, és amelyen az új államfő is beszédet mondott.
Sulyok Tamás köztársasági elnök ma aláírta az Országgyűlésnek 2024. február 26-án Svédország NATO-csatlakozásáról hozott döntését – írta a Sándor-palota.
A kormánypártok támogató szavazataival a parlament kétharmados többséggel megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnöknek. Novák Katalin lemondását is csak hétfőn fogadta el a parlament, így alig pár óráig nem volt kinevezett államfője az országnak.
Sulyok Tamás köztársasági elnökké való megválasztását követően a Fidesz és a KDNP egyhangú támogatással jelöli Trócsányi Lászlót az Alkotmánybíróság új tagjává – jelentette be Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
A miniszterelnök hétfői napirend előtti beszédével kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka. Orbán Viktor szerint három nagyon fontos kérdésről: a régi köztársasági elnök lemondásáról, az új államfő kinevezéséről, valamint Svédország NATO-csatlakozásáról. Emellett a kormányfő beszélt a gyermekvédelmi törvény várható szigorításáról.
Megválaszthatja az új köztársasági elnököt tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn az Országgyűlés. Továbbá megtörténhet Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálása is.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke február 26-át, hétfőt jelölte ki az államfőválasztás napjának, tehát ekkor már át is veheti a posztot Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke.
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában szólalt meg. Szó volt többek között a kegyelmi ügyről, Sulyok Tamás köztársasági elnöki jelöléséről, az orosz-ukrán háborúról, a 2024-es választásokról, valamint Ulf Kristersson svéd miniszterelnök mai budapesti látogatásáról.
Néhány órával azután, hogy a Fidesz és a KDNP bejelentette: Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelöli Novák Katalin lemondása után a köztársasági elnöki tisztségre, megszólalt a jelölt is.
Ma 390 alá esett az euró jegyzése.
Gyenge tőzsdei teljesítmények jöhetnek a következő hetekben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.